NOSZTALGIA PÉNTEK #6

Eljött az újabb Nosztalgia Péntek ideje, ez szám szerint már a hatodik. Már csak kevesebb, mint egy hónap van hátra Leiner Laura legújabb sorozatának nyitókötetének – Ég veled – megjelenéséig (Erről és az előrendelés lehetőségéről IDE kattintva többet is megtudhattok.). Azonban ne felejtkezzünk el az eddigi regényekről sem, hiszen azok is mély nyomot hagytak bennünk. :) ♥ Ebben a bejegyzésben a Bexi-sorozat harmadik részéből, az Illúzióból gyűjtöttem össze néhány számomra igen kedves pillanatot.
Azt fontos most is kiemelni, hogy ezek a posztok spoileresek lehetnek azok számára, akik még nem olvasták az adott regényt.
 
Nektek melyek a kedvenc idézeteitek ebből a könyvből?

Az előző részek:
Késtél: ITT
Hullócsillag: ITT
Szent Johanna Gimi: ITT
Jó olvasgatást! :)

#1
– Márk – szóltam utána.
– Igen? – nézett vissza.
– Ha tehetnéd, ha visszamehetnél az időben, akkor tényleg… tényleg kérnél egy másik duettpartnert helyettem?
– Őszintén? – tárta szét a karját. – Nem – ingatta a fejét. – Mindent ugyanúgy csinálnék, egy kivétellel.
– Mi az?
– Hosszabb lenne az a csók – kacsintott rám, és lesietett a lépcsőn, otthagyva engem a nyitott ajtóban.

#2 Gombászsrác
– Nem akarok beleszólni – hajolt oda hozzánk Körte. – De a gombászsrác üzent, amíg a mosdóban voltál, hogy majd hívd vissza.
– Rendben – bólogattam hevesen, Márk pedig rezzenéstelen arccal nézett ránk.
– Milyen gombász? Mi van?
– A gyerek nem mesélte? A napi erdei sétája közben összefutott azzal az izmos felsőtestű gombászfiúval, akivel aztán napi szinten… gombászott – improvizált Körte, én pedig minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne nevessem el magam. .
– Na menjetek a francba – dőlt hátra Márk. – Ne szívassatok már, BAZ megyében mindenki ki van gyúrva, és a téli hónapban félmeztelenül pakol bálát vagy gombászik? Hagyjatok a hülyeségetekkel – legyintett Márk, belőlünk meg kiszakadt a nevetés.

#3 Farsangi jelmez
– Egyébként hol a jelmezed? Nem farsangi bulin voltál?
– De, és ez a jelmezem- mutatott magára. Farmer, póló, zakó, magas szárú cipő és a fejére tolva a hülye szponzori napszemüveg.
– Justin Bieber? – tippeltem, mert nem jutott más eszembe.
– Nem – rázta meg a fejét azonnal. – Nagy Márk.
– Te magadnak öltöztél? – meredtem rá elképedve.
– Persze – biccentett.

#4 Fontos vagy nem? Hát persze, hogy az!
– Ki üzent? – érdeklődött Körte.
– Nem fontos – feleltem, mire a hátul ülő Márk felháborodottan hajolt előre.
– Te most viccelsz, ugye?
– Hm?
– Engem nem érdekel, hogy ki üzent, de miért nem mondod el Körtének, ha ő annyira szeretné tudni? – vágta a fejemhez.
– Ja, annyira nem érdekel – rázta meg a fejét Körte.
– De igen! Érdekli, azért kérdezte – erősködött Márk.
– Mondom, hogy nem fontos.
– De tudom, hogy fontos neki. Neki. Körtének – közölte Márk, még mindig felém intézve a szavait, mire a fejemet fogva felnevettem.
– Te jó ég, anyu üzent, hogy elindultunk-e már, és azért mondtam, hogy nem fontos, mert már meg is üzentem neki, hogy igen, úton vagyunk – feleltem, Márk pedig gyanúsan méregetett, mint aki nem hiszi el, amit hallott. – Meg akarod nézni? – sóhajtottam, felé tartva a telefont.
– Nem, mert egyáltalán nem érdekel – vigyorgott rám magabiztosan, tudva, hogy ha odaadnám elolvasásra, akkor biztosan igazat mondok.

#5 Időutazás
– Ha most időutazhatnék, visszamennék a duettadás hétfőjére, megragadnám az akkori Nagy Márk vállát, és ráordítanék, hogy rohanjon el onnan, kerüljön el téged, és soha ne is találkozzon veled.
– Ha te időutazhatnál, és beszélhetnél a még versenyben lévő Nagy Márkkal, tényleg nem azt mondanád neki, hogy ne szúrja el a döntőt, hanem azt, hogy kerüljön el engem? És egyébként miért? – háborodtam fel.
– Hát nem érted?
– Nem – vágtam rá dühösen.
– Jó, figyelj. A következőt mondanám a duetthét előtt álló Nagy Márknak: „ Szia, Márk, Márk vagyok. ”
– Fontos lenne bemutatkoznod neki – néztem rá pislogás nélkül.
– Pszt – csitított el. – Aztán folytatnám: „ Hallod, négy hónappal ezelőtti Nagy Márk. Kérj másik duettpartnert Bexi helyett. És hord többször a fehér pólót, mert jól áll ” – ecsetelte, hogy mit beszélne saját magával, ha lehetősége lenne rá.
– Oké, és ha a duetthét előtt álló Nagy Márk megkérdezné tőled, a nagyon bölcs, jövőből érkező Nagy Márktól, hogy miért cseréljen le engem, mit mondanál neki? – kérdeztem.
– Hogy mit mondanék? Ezt: „ Figyelj rám, négy hónappal fiatalabb Nagy Márk! Ha hagyod, hogy ez a lány besétáljon az életedbe, megszívod. Igaz, hogy ír majd neked egy gigaslágert, amivel befutsz, de ezenkívül mindent megkavar. Ne értetlenkedj, régi Nagy Márk, hallgass végig. Bele fogsz szeretni! Igen, te. Pontosan. Bulikat hagysz majd ki miatta, nem érdekelnek majd a rajongólányok, akik brutális üzeneteket küldözgetnek, fehérneműs képeket, vagy még ennél is durvábbat, Nem fog érdekelni, mert állandóan ezen a Bekán fogsz agyalni, meg a hülye volt barátján, aki pokollá teszi az életedet. Lesz, hogy szomorú leszel. Igen, erről beszélek, hihetetlennek tűnik, de igaz. És nem fog feldobni a sok Beka- pótlék sem, mert egyedül őt akarod majd, hiába. Mindig közbejön majd valami, te meg őrlődsz, és egyetlen lány után futsz majd. Nem hiszed el ezt az egészet? Akkor hülye vagy, én a jövőből jöttem, csak azért, hogy ezt elmondjam, figyelj már rám! Na. Húzzál be a producerhez, és kérj másik duettpartnert, amíg nem késő” – fejezte be Márk, aztán hozzátette: – Hát, ezt mondanám neki. Kábé.

#6 Pabló
– Csak közlöm, hogy Pabló nem törpe. Kicsit alacsonyka, de majd megnő.
– Mikor? Huszonnégy éves – dühöngött Evelin.
– Ugyan már. Ez csak külsőség… a szerelem nem ismer akadályokat – oltogatta továb Körte, de Evelin nem volt humoránál.
– Baromira vicces vagy. Most mit csináljak?
– Ne vegyél fel magas sarkút – tanácsolta Körte.

#7 Alapos kutatómunka
– Csak úgy mellékesen elküldtem magamról egy képet az istállótakarító fiúnak, aki…
– Aki nem létezik – fejezte be a mondatomat.
– Mi?
– Beka – hajolt közel hozzám. – Hülyének nézel? Átlátok rajtad.
– Azt nem hiszem – vettem titokzatosra a figurát.
– Jó, akkor mondom, hogy mi van. Véletlenül felhívtam anyádat, aki véletlenül megadta apád számát, akivel beszélgettem, és aki véletlenül sem tudott arról, hogy te bárhol, de főleg bármilyen lovardában jártál volna a hat hét alatt, de mivel ez még mindig nem volt elég meggyőző, véletlenül felhívtam a település összes lovardáját, ahol véletlenül sem láttak téged a büdös életben soha, de én azért véletlenül megkérdeztem minden huszonöt év alatti alkalmazott nevét, akikből összesen három volt, és akiket teljesen véletlenül lecsekkoltam a Facebookon, és akiknek te nem vagy ismerősük, sőt, még csak nincs is Bexi a lájkolt oldalaik között.

#8 Puding = mesterséges intelligencia
– Nem tudok elvinni öt személyt – közölte.
– Az egyikünk nem ember – hajol előre Pepe.
– Mi van? – kérdezte a taxis megdöbbenve.
– Ő itt Puding. Mesterséges intelligencia – magyarázta.
– Na ne mondd – dünnyögte a taxis.
– Pedig igaz. Ugye Puding? – veregette meg a vállát Pepe, mire Puding bólintva büfögött egyet.

#9 Márker app
– Tudnunk kellene a másikról néhány dolgot.
– Például?
– Például mindent – húztam el a számat. – Születésnap?
– Te most viccelsz, ugye?
– Nem.
– Nem tudod, mikor van a szülinapom?
– Bocs, de… Még soha nem kerestem rá – húztam el a számat kínosan.
– De mindenki tudja.
– Én nem.
– Nincs letöltve a Márker app? Azon van visszaszámlálás is!
– Úgy ismersz engem, mint aki letölt egy appot, aminek az a neve, hogy Márker?

#10 Problémák
– Ha tudni akarod, nagyon fontos dolgom van a könyvel kapcsolatban – erősködött.
– Micsoda? Körte azt mondta, hogy magadról beszélj a szerzőnek, ami valljuk be, gyerekjáték – nevettem fel, de Márk nem szórakozott ennyire jól.
– Igenis van vele melóm, méghozzá a legfontosabb része.
– Ami a…? – érdeklődtem megakadva, mert fogalmam sem volt, hogy mi lehet egy könyvvel kapcsolatban a legfontosabb, ha nem a megírása.
– Én döntök a borítón lévő fotóról – mondta ki gondterhelten.
– És? – röhögtem el magam.
– És? És? – tolta fel a napszemüvegét, és elkerekedett szemmel nézett rám. – Azt hiszed, könnyű kitalálni a koncepciót? Fekete-fehér, vagy színes? Egész alakos kép legyen rólam, vagy csak az arcom? Komoly legyen, vagy vidám? Profil vagy félprofil? Álljak vagy üljek? Kerek nyak vagy V-fazon? Rövid, vagy hosszú ujjú? Téli, vagy nyári? Márkcsintós vagy nem márkcsintós? Tudod, hogy ez mennyire nehéz döntés, amikor rólam csak jó képek vannak? Hogy válasszak? – hadarta idegesen.
– Tudod, a világon sok probléma van, ott vannak a betegségek, a háborúk, konfliktusok, globális felmelegedés, kihalófélben lévő fajok, de azt hiszem, a tiéd a legégetőbb – motyogtam, visszatartott nevetéssel.

Folytatás hétfőn…
/Képek forrása: Leiner Laura We♥It oldala/

Megjegyzések