FANTASYWORLD - AVAGY A KREATÍV KÖNYVMOLY PROJEKTEK

FantasyWorld névvel egy projektsorozatot indítok, amelynek középpontjában természetesen a könyvek lesznek. Az egésznek az a lényege, hogy összeállítok egy kérdéssort és azokat ha megválaszoljátok megalakul a saját posztotok. Ezeket a válaszokat képekkel, saját illusztrációkkal és zenékkel tudjátok színesíteni. Tehát az egészet leginkább egy book tag-hez tudnám hasonlítani. Úgy tervezem, hogy minden hónapban lesz egy ilyen. Az adott hónap elején megadom a témát és a kérdéseket, hogy legyen bőven időtök kidolgozni és megalkotni a saját bejegyzéseteket. A kész projekteket a hónap végén megadott időpontban kell majd feltölteni, általában több napot is meg fogok adni.
Az első ilyen projekt már útjára is indult, a csapat már elkezdett megalakulni. Mivel október, így a Halloween dominálja most a FantasyWorld-t, az első ilyen „kihívás” a Halloween Party – avagy A Regényes Rettegés Éjszakája nevet viseli. Bővebb információkat és a Halloween-es kérdéssort IDE kattintva tekinthetitek meg.

 

Bármilyen kérdés felmerül bennetek ezzel kapcsolatban, nyugodtan írjatok nekem.
fontos tudnivaló! Bárki részt vehet bármelyik projektben, egyáltalán nem szükséges, hogy legyen hozzá blogja az illetőnek. Nyugodtan megoszthatjátok a bejegyzéseiteket bármelyik másik közösségi oldalon (pl.: Moly). Fontos lenne az is, hogy jelezzétek nekem, ha szeretnétek részt venni, valamint, hogy tudassátok velem, hogy hol fogjátok megosztani a posztotokat, mert miután mindenki feltöltötte a sajátját, mindet összegyűjteném, hogy mindenki meg tudja nézni a többi jelentkezőét is.
Remélem, hogy sok résztvevő lesz! :)

Megjegyzések

  1. YEY! örülök, hogy havonta fogod/fogjuk csinálni, imádom az ilyen kezdeményezéseket :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy örülsz 😊😀 Remélem, a többi téma is tetszeni fog 😊

      Törlés

Megjegyzés küldése